Online jegyvásárlás


művész


Horváth  István
2

Horváth István

Magánénekes / tenor.

Pécsett született, 1980-ban. Zenei tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végezte. 2000 és 2006 között, Bukszár Márta növendékeként, énekművész és tanár szakon.
Jelenleg az Eck Imre Művészeti Intézetmagánének tanára. A tanítás mellett rendszeresen közreműködik a Pécsi Nemzeti Színház operaelőadásaiban, ahol 2005-ben debütált A…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Magánénekes / tenor.

Pécsett született, 1980-ban. Zenei tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végezte. 2000 és 2006 között, Bukszár Márta növendékeként, énekművész és tanár szakon.
Jelenleg az Eck Imre Művészeti Intézetmagánének tanára. A tanítás mellett rendszeresen közreműködik a Pécsi Nemzeti Színház operaelőadásaiban, ahol 2005-ben debütált A varázsfuvola Első pap és őrtálló szerepeiben.
Évek óta fellép nemzetközi hajókon, elsősorban operett műsorral. A pécsi Három Tenor vezetője, valamint a Bordalnokok énekegyüttes tagja.
Az Operaház és a Budapesti Wagner Napok közös Trisztán és Izolda produkciójában Az ifjú hajós hangjaként debütált 2010 májusában a Művészetek Palotájában.
A 2010/11-es évadban Ernesto (Don Pasquale) és Almaviva gróf (A sevillai borbély) szerepeiben is bemutatkozik.

Előadásai:

- Don Pasquale
- A sevillai borbély
- Trisztán és Izolda
 

Ajánlataink