Umelec
István Mikó
Színművész, rendező, színházigazgató.
1969–1973 között a Kaláka alapító tagja volt, és a Malévnél is dolgozott: a budapesti Dorottya utcai Malév-irodában külföldi jegyeladással foglalkozott. 1973-tól tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol 1977-ben végzett. Karrierje a Thália/Arizona Színházban indult (1991–1993 között az Arizona igazgatója), közben egyúttal 1991-től a…
Aktuálne programy
Nenašiel sa žiaden aktuálny program.
Színművész, rendező, színházigazgató.
1969–1973 között a Kaláka alapító tagja volt, és a Malévnél is dolgozott: a budapesti Dorottya utcai Malév-irodában külföldi jegyeladással foglalkozott. 1973-tól tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol 1977-ben végzett. Karrierje a Thália/Arizona Színházban indult (1991–1993 között az Arizona igazgatója), közben egyúttal 1991-től a Soproni Petőfi Színház igazgatója volt (2002. január 1-jén mondott le), 1986–1987 között az Operettszínház vendége, majd 1987-től másodállású tagja volt. A Kisvárdai Várszínház egyik alapítója. 2003 óta a Turay Ida Színház színésze, rendezője és szakmai igazgatója. 2004 és 2007 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 2008-tól a Soproni Petőfi Színház, és a Turay Ida Színház művésze. Vendégművészként játszott a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Kecskeméti Katona József Színházban, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, a Karinthy Színházban, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban, és a Pécsi Harmadik Színházban is. Tagja a Mindhalálig Beatles nevű együttesnek, népszerű szinkronszínész, állandó szinkronszerepei közé tartozik Robin Williams, a Disney-féle Micimackó, Breki a Muppet Show-ból, Dzsini a Disney Aladdinjából, vagy a magyar A nagy ho-ho-horgász rajzfilm jól ismert kukaca.
A Soproni Petőfi Színház és a Turay Ida Színház örökös tagja.
Díjak, elismerések:
Jászai Mari-díj (1985)
A Fővárosi Tanács Nívódíja (1990)
Erzsébet-díj (1990)
EMeRTon-díj (1993, 2000)
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1994)
A Soproni Petőfi Színház örökös tagja (2006)
Turay Ida-vándordíj (2011–2012)
Kálmán Imre-emlékplakett (2014)
Érdemes művész (2018)
Kiváló művész (2021)
Főbb szerepei:
Leigh – Wassermann: La Mancha lovagja – Sancho Panza
Fedor – Szilágyi – Rátonyi: Miss Arizona – Dzseri Sztrakov
Tolsztoj – Piscator: Háború és béke – Napóleon
Zorin: Gyalog a holdsugáron – Münchausen báró
Pirandello: Liolá és a lányok – Liolá
Tamás István: A pápa és a császár – Napóleon
Lenon- McCartney- Munkácsi: Mindhalálig Beatles – Janó
Schnitzler: Körtánc – valamennyi férfiszerep
Shakespeare: Lóvá tett lovagok – Pille apród
Várkonyi – Miklós: Sztárcsinálók – Néró
Kálmán: Csárdáskirálynő – Miska
Lehár: A víg özvegy – Nyegus
Ábrahám: Viktória – Jancsi
Viktor Hugó – Tömöry – Kemény: A Notre Dame-i toronyőr – Quasimodo
Ken Ludwig: Vegyes páros – Tito Morelli
Mary Chase: Barátom, Harvey – Elwood P.Dowd
Neil Simon: Az utolsó hősszerelmes – Barney Cashman
Neil Simon: Pletykák – Lenny
Andersson – Ulvaeus – Rice: Sakk – Frederick
Sondheim – Hugh Wheeler: Nyakfelmetsző – Pirelli
Nagy T. – Bradányi – Pozsgai: A kölyök – Chaplin
Móricz Zsigmond: Sári bíró – Varjú Gábor
Satre: Piszkos kezek – A herceg
Hasek-Mikó: Svejk vagyok…? – Svejk
Gogol: Háztűznéző – Csocsalov
Gray: Kicsengetés – St.John Quartermain
Magnier: Oscar – Bertrand Barnier
Ayckbourn: Keresztül – kasul – Frank Foster
Barta: Szerelem – Kocsárd
Frisch: Andorra – a tanító
Kelham- Hawkins: JFK- Hruscsov
Peter Ustinov: Beethoven X. – Dr. Collis Jagger
Eduardo de Filippo: Szombat, vasárnap, hétfő – Peppino
Miller: A salemi boszorkányok – a tiszteletes
Hunyadi: Lovagias ügy – Virág úr
Zágon – Nóti Eisemann: Hippolyt, a lakáj – Schneider Mátyás
Kálmán: A montmartre-i ibolya – Spaghetti
Ben Jonson: Volpone – Volpone
Georges Feydeau: Bolha a fülbe – Poche és Chandebise
Bohumil Hrabal: Sörgyári Capriccio – Pepin bácsi
Paul Portner: Hajmeresztő – Victor Rosetti
Friedrich Schiller: Ármány és szerelem – Miller muzsikus
Ghelderode: Vörös Mágia – Hyeronimus
Petőfi – Blum: Az apostol – a narrátor
Gaál József: A peleskei nótárius – Nagy-Zajtai Zajtai István nótárius
Tamási – Pozsgai: Ábel – Gáspár bácsi
Görgey Gábor: Mikszáth különös házasságai – Mikszáth
Maugham – Nádas- Szenes: Imádok férjhez menni – Mr. Paton
Tamási: Énekes madár – Bakk Lukács
Jakobi Viktor – Martos F. – Bródy Miksa: Sybill – Kormányzó
Csíky G.: Nagymama – Tódorka Szilárd
Ken Ludwig: Káprázatos kisasszonyok – Dr. Meyer
Békeffy- Kiss J – Szentirmai – Bradányi: Kölcsönkért kastély – Gruber Menyhért
Goldoni – Mikó – Ferkai: Mirandolina, te drága – Albafiorita gróf
Závada Pál: Szólj anyádnak, jöjjön ki! – F.Szabó Béla polgármester
Umberto Eco: A rózsa neve – Abbo apát
Alfred Jarry – Übü – Übü papa
Francis Veber: Balfácánt vacsorára – Francois Pignon
Webber: Az operaház fantomja – Monsieur André operaigazgató
Webber – Eliot: Macskák – az öreg színházi macska
Kisfaludy Károly: Csalódások – Lombai
Jávori – Kállai – Miklós T: Menyasszonytánc – Herskovics Ármin
Neil Simon: Furcsa pár – Oscar
Füst: A zongora – Mühlstadt
Brummer-Grünwald: Marica grófnő – Kudelka
Comden-Grenn-Steele-Brown: Ének az esőben – Dexter
Babel: Alkony – Arje Lejb
Rice-Anderson: Chess – Frederick
Szomory: Incidens az Ingeborg-hangversenyen – Breitmayer
Móricz-Kocsák-Miklós: Légy jó mindhalálig- Valkay
Müller-Seress: Szomorú vasárnap- Seress Rezső
Kellér- Horváth –Szenes: A Szabin nők elrablása –Fridolin
Rideg Sándor: Indul a bakterház –Bakter
Huszka – Bakonyi – Martos: Bob herceg- Pomponius
Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker? –K. Müller
Edward Knoblauch: A Faun –Morris
Vajda Anikó: Nem tudok élni nélküled- Misi
Kálmán Imre: Cigányprímás-Rácz Pali
Molnár Ferenc: Doktor úr – Puzsér
Nóti-Nemlaha: Maga lesz a férjem! – Szilveszter
Thoeren-Wilder-Diamond: SUGAR Van, aki forrón szereti –Osgood
Schurek: Aszfaltmuzsikusok – Otto Brommel
Huszka-Martos: Gül baba – Zülfikár
Ron Aldridge: Csak kétszer vagy fiatal – Brooksie
Bolba Tamás-Szente Vajk-Galambos Attila: Csoportterápia – Lajos
Harold Pinter: Hazatérés – Max
Vadnay László: A csúnya lány – Walter
Harold Pinter: Hazatérés
A csúnya lány.: Mikó István
Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve
Loewe-A.J. Lerner: My Fair Lady
Rejtő-Mikó: „Rejtősködők”. Szerep:Grósz
Moravecz Levente: A világ teremtődése
Kis Pál István- Mikó: Háry vagyok, az angyalát!
Mikó-Adamis- Szekeres: Egy tányér napfény.: Mikó István
Berr-L.Verneuil- Fényes Sz. – Mihály I.:Hazudni tudni kell
Rendezőseiből:
Papp – Marnó: Első sírásó (Madách: Az ember tragédiájának feldolgozása)
Gerendás – Fekete – Pozsgai: A tenger szerelmesei
Hervé: Nebáncsvirág
Szirmai: Mágnás Miska
Vadnai László: A csúnya lány
Kander –Ebb – Fosse: Chicago
Maugham – Nádas – Szenes: Imádok férjhez menni
Békeffy – Kiss J. – Szentirmai: Kölcsönkért kastély
Tamási: Énekes madár
Goldoni – Mikó – Ferkai: Mirandolina, te drága!
Dan Goggin: Apácák
Kisfaludy Károly: Csalódások
Kálmán I: Zsuzsi kisasszony
Stone – Wilder – Diamond – Styne: Van, aki forrón szereti
Camoleti: Hatan pizsamában
Dóczy Lajos – Fényes Szabolcs: A csók
Nagy T – Bradányi – Pozsgai: A kölyök
Spiró: Imposztor
Fazekas – Schwajda: Lúdas Matyi
Presser –Sztevanovity –Horváth: A Padlás
Paul Portner: Hajmeresztő
Tamási Áron: Énekes madár
Móricz Zsigmond: Sári Bíró
Paul Schurek: Aszfaltmuzsikusok
Szigligeti Ede: Liliomfi
Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem
Noel Coward: Mézeshetek
Vadnay László: A csúnya lány
Hervé: Nebáncsvirág
A csúnya lány: Mikó István
Rejtő-Mikó: „Rejtősködők”.
Kis Pál István- Mikó: Háry vagyok, az angyalát!
Mikó-Adamis- Szekeres: Egy tányér napfény: Mikó István
Berr-L.Verneuil- Fényes Sz. – Mihály I.:Hazudni tudni kell
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Indul a bakterház - vígjáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Szabó bakter
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Örömszülők - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Abe Dreyfus, nyugdíjas taxisofőr
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Társasjáték New Yorkban - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Maurice
2025 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Örömszülők - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Abe Dreyfus, nyugdíjas taxisofőr
22/23 Charley nénje (Szécsény)
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Iné
A cigányprímás
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Herec/čka
A csúnya lány - (Mandala Dalszinhaz) Mikó István főszereplésével
Broadway Ticket Hungary Kft..- Herec/čka
A CSÚNYA LÁNY kisoperett 3 felvonásban
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Réžia
A doktor úr
Óbudai Kultúrális Központ- Herec/čka
A doktor úr
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Herec/čka
A Doktor úr
József Attila Színház- Puzsér
A DOKTOR ÚR
Turay Ida Színház- Puzsér
A dzsungel könyve
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Balu
A dzsungel könyve
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Balu
A falu rossza
Mátra Művelődési Központ- Rendező
A faun
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Herec/čka
A Fekete,a Barna meg az Ősz
Belvárosi Színház- Réžia
A gyomor örömei - Krúdy Gyula írásai ihlette előadás
Óbudai Kultúrális Központ- Réžia
A makrancos hölgy
NS Produkció- Gremio (Bianca kérője)
A MAKRANCOS HÖLGY
Turay Ida Színház- Hortensio (Bianca kérője)
A makrancos hölgy
NS Produkció- Gremio (Bianca kérője)
A padlás
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Robinson
A víg özvegy
Budapesti Operettszínház- Báró Zéta Mirkó nagykövet
A Világ teremtődése
Moravetz Produkció- Az Úr
A világ teremtődése
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Az Úr
A Világ teremtődése
Moravetz Produkció- Az Úr
A Világ teremtődése
Moravetz Produkció- Az Úr
A Világ teremtődése
Moravetz Produkció- Az Úr
A Világ teremtődése
Moravetz Produkció- Az Úr
Anthony Marriott - Alistair Foot: Csak semmi szexet, kérem... Angolok vagyunk!
Kölcsey Központ- Réžia
ASZFALTMUZSIKUSOK
Turay Ida Színház- Átdolgozta, zenéjét szerezte és a dalszövegeket írta
BALFÁCÁNT VACSORÁRA Vígjáték 2 felvonásban
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Réžia
Barta Lajos - SZERELEM vígjáték két részben
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Réžia
Barta Lajos: SZERELEM - vígjáték két részben
Hagymaház- Réžia
Békeffy-Kiss-Szentirmai-Bradányi: Kölcsönkért kastély - a Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ- Réžia
Bordányi Színházi Esték / Marshall Karp: ÖRÖMSZÜLŐK
Bordány Sportkör- Abe Dreyfus, nyugdíjas taxisofőr
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN
Pesti Művész Színház SZE- Réžia
Botrány az operában
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Réžia
Botrány az Operában
Pesti Művész Színház SZE- Réžia
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN
Pesti Művész Színház SZE- Réžia
Botrány az Operában
Pesti Művész Színház SZE- Réžia
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Réžia
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN
Pesti Művész Színház SZE- Réžia
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN
Általános- Réžia
Botrány az operában - a Fogi-Bulvárszínház előadása
Moravetz Produkció- Réžia
Budapest Klezmer Band - Klezmer varázs vendég: Molnár Piroska és Mikó István
Müpa- Vendégművész / Guest artist
CABARET
Turay Ida Színház- Schultz úr
CHARLEY NÉNJE
RaM-ArT Színház- Réžia
Cigányprímás
Turay Ida Színház- Rácz Pali, a cigányprímás
Cigányprímás
Turay Ida Színház- Rácz Pali, a cigányprímás
Cigányprímás
Turay Ida Színház- Rácz Pali, a cigányprímás
Cigányprímás
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Rácz Pali, a cigányprímás
CIGÁNYPRÍMÁS
Turay Ida Színház- Rácz Pali, a cigányprímás
CIGÁNYPRÍMÁS
Turay Ida Színház- Rácz Pali, a cigányprímás
Cigányprímás, Soproni Petőfi Színház - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rácz Pali, a cigányprímás
Csak kétszer vagy fiatal
Turay Ida Színház- Brooks
CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL
Turay Ida Színház- Brooks
CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL
Turay Ida Színház- Brooks
CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL
Turay Ida Színház- Brooks
CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL
Turay Ida Színház- Brooks
Csak semmi szexet, angolok vagyunk
Pólus Film-Színház- Réžia
Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk!
Turay Ida Színház- Réžia
Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk!
Turay Ida Színház- Réžia
Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk!
C&M Hungary Kft.- Réžia
CSAK SEMMI SZEXET, KÉREM...
Turay Ida Színház- Réžia
CSAK SEMMI SZEXET, KÉREM...
Turay Ida Színház- Réžia
Csak semmi szexet..
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Réžia
Csakazértis szerelem
Szarvasi Vízi Színház- Zavargó Vendel
CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház- Zavargó Vendel
CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház- Zavargó Vendel
CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház- Zavargó Vendel
CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház- Zavargó Vendel
Csakazértis szerelem
Turay Ida Színház- Herec/čka
CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház- Zavargó Vendel
Csakazértis szerelem
Turay Ida Színház- Zavargó Vendel
Csakazértis szerelem!
Turay Ida Színház- Herec/čka
Csárdáskirálynő
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Herec/čka
Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Lajos
Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Lajos
Csoportterápia
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Lajos
Csoportterápia
Szarvasi Vízi Színház- Lajos
Csoportterápia
Móricz Zsigmond Színház- Lajos
Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Lajos
CSOPORTTERÁPIA - Kecskeméti Katona József Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Lajos
Déryné bérlet 2.ea. - Szerelem
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Réžia
Déryné bérlet 2023.ősz 3. előadás: Társasjáték New Yorkban
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Herec/čka
Dés - Nemes: Valahol Európában - musical
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Simon Péter
EGEREK
Turay Ida Színház- Réžia
Énekes madár
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Herec/čka
Esthajnal
Nemzeti Színház- Seftelo
Esthajnal
Nemzeti Színház- Seftelo
Experidance - Revans
Munkácsy Mihály Művelődési Ház- Herec/čka
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
ExperiDance: Cinderella - Mese az elvezsett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
Falu rossza
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- RENDEZŐ
FAUN - A Turay Ida Színház vj.
Csepel Színház- Maurice Morris
Felnőtt Színház - Zágon - Nóti - Eisemann: Hyppolit, a lakáj
Csili Művelődési Központ- Réžia
Francis Veber: BALFÁCÁNT VACSORÁRA
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Réžia
GÜL BABA
Turay Ida Színház- Zülfikár
GÜL BABA
Turay Ida Színház- Zülfikár
Ha jő a NŐ, avagy a világ teremtődése
Békéscsabai Jókai Színház- Az Úr
Hajmeresztő
József Attila Színház- Réžia
Hajmeresztő
Pólus Film-Színház- Réžia
HAJMERESZTŐ
Turay Ida Színház- Réžia
Hajmeresztő
Turay Ida Színház- Réžia
Hajmeresztő
Turay Ida Színház- Réžia
HAJMERESZTŐ
Turay Ida Színház- Réžia
Hajmeresztő - A Turay Ida Színház vendégjátéka
Kálmán Imre Művelődési Központ- Réžia
Harold Pinter: Hazatérés
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Max
Harold Pinter: Hazatérés
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Max
Harold Pinter: HAZATÉRÉS
Váci Mihály Kulturális Központ- Max
Harold Pinter: Hazatérés
Veres 1 Színház- Max
HAROLD PINTER: HAZATÉRÉS
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Max
HAŠEK-MAREK-MIKÓ: Svejk vagyok
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.- Herec/čka
Hazudni tudni kell (zenés vígjáték)
Váci Mihály Kulturális Központ- Réžia
HAZUDNI TUDNI KELL!
Turay Ida Színház- Réžia
HAZUDNI TUDNI KELL!
Turay Ida Színház- Mignonnet, Castellanné testvére
HAZUDNI TUDNI KELL!
Turay Ida Színház- Réžia
Hippolyt, a lakáj
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Réžia
Hippolyt, a lakáj
NS Produkció- Réžia
Hippolyt, a lakáj - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Schneider Mátyás szállítási vállalkozó
HIPPOLYT, A LAKÁJ SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Schneider Mátyás
HIPPOLYT, A LAKÁJ SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Réžia
Hippolyt,a lakáj
NS Produkció- Réžia
HOSSZÚHAJÚ VESZEDELEM
Turay Ida Színház- Réžia
HOSSZÚHAJÚ VESZEDELEM
Turay Ida Színház- Réžia
Hosszúhajú veszedelem
Turay Ida Színház- Ödön, tanár
Hosszúhajú veszedelem
Turay Ida Színház- Réžia
HOTEL MIMÓZA
Turay Ida Színház- Réžia
HOTEL MIMÓZA
Turay Ida Színház- Réžia
HOTEL MIMÓZA - Turay Ida Színház
Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.- Réžia
Hotel Mimóza - vígjáték két felvonásban a Turay Ida Színház előadásában
Bordány Sportkör- Legris úr
Huszka:Bob herceg-nagyoperett
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Pomponius, a herceg nevelője
HYPPOLIT A LAKÁJ
Turay Ida Színház- Schneider Mátyás
HYPPOLIT A LAKÁJ
Turay Ida Színház- Réžia
HYPPOLIT, A LAKÁJ
Turay Ida Színház- Réžia
Hyppolit, a lakáj
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Schneider Mátyás szállítási vállalkozó
Imádok férjhez menni
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Mr. Paton
Indul a bakterház
Csepel Színház- Herec/čka
Indul a bakterház
Pólus Film-Színház- Bakter
Indul a bakterház
Turay Ida Színház- Bakter
INDUL A BAKTERHÁZ
Turay Ida Színház- Bakter
INDUL A BAKTERHÁZ
Turay Ida Színház- Szabó bakter
Indul a bakterház
Turay Ida Színház- Bakter
INDUL A BakTERHÁZ
C&M Hungary Kft.- Bakter
INDUL A BAKTERHÁZ
Turay Ida Színház- Szabó bakter
Indul a bakterház
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Szabó bakter
Indul a bakterház
NS Produkció- Főszerepben
Indul a bakterház
Turay Ida Színház- Bakter
Indul a bakterház
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Herec/čka
Indul a bakterház
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Bakter
Indul a bakterház
Turay Ida Színház- Herec/čka
Indul a bakterház
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Bakter
Interaktív krimiszínház - Hajmeresztő
Orfeum Club- Réžia
Irodalmi Kávéház Verspincér: Mikó István
Óbudai Kultúrális Központ- Verspincér
JANIKA
Turay Ida Színház- Réžia
JANIKA
Turay Ida Színház- Réžia
Janika - színházi előadás
Egressy Gábor Szabadidőközpont- Réžia
JANIKA vígjáték három felvonásban
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Réžia
Jaroslav Hasek - Mikó István: Svejk vagyok (zenés sörözgetés egy derék katonával)
Szigethalom Szabadidőközpont- Herec/čka
JÁVOR "PALI" UTOLSÓ MULATÁSA
Turay Ida Színház- Prímás
Joao Bethencourt: A New York-i páparablás
Veres 1 Színház- Meyer rabbi
Jónás könyve
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Herec/čka
K. L.: BOTRÁNY AZ OPERÁBAN
Pesti Művész Színház SZE- Réžia
KALÁKA KONCERT MIKÓ ISTVÁNNAL
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Vendég
KARNYÓNÉ (Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak)
Turay Ida Színház- Karnyó, Kalmár
KARNYÓNÉ (Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak)
Turay Ida Színház- Karnyó, kalmár
Kölcsönkért kastély
Turay Ida Színház- Réžia
Kölcsönkért kastély
Turay Ida Színház- Réžia
Komámasszony, hol a stukker ?
József Attila Színház- K. Müller
Komámasszony, hol a stukker?
Turay Ida Színház- K. Müller
Komámasszony, hol a stukker?
Csepel Színház- K. Müller
KOMÁMASSZONY,HOL A STUKKER?
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- K. Müller
Körmendi Bérlet: Janika
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Réžia
Kultúrkulinárium II. - Mikó István
Budaörsi Latinovits Színház- Herec/čka
La Mancha lovagja
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Sancho Panza
La Mancha lovagja
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Sancho Panza
Liliomfi
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Réžia
Liliomfi
Pólus Film-Színház- Réžia
LILIOMFI
Turay Ida Színház- Réžia
Liliomfi
Turay Ida Színház- Réžia
LILIOMFI
RaM-ArT Színház- Réžia
Liliomfi
Turay Ida Színház- Réžia
LILIOMFI
Turay Ida Színház- Réžia
LILIOMFI Turai Ida Színház
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Réžia
Macskajáték
Karinthy Színház- Cserményli Viktor
MAGA LESZ A FÉRJEM
Turay Ida Színház- Szilveszter
Maga lesz a férjem - zenés vigjáték
Moravetz Produkció- Szilveszter
MAGA LESZ A FÉRJEM!
Turay Ida Színház- Szilveszter
MAGA LESZ A FÉRJEM!
Turay Ida Színház- Szilveszter
MAGA LESZ A FÉRJEM!
Turay Ida Színház- Szilveszter
Maga lesz a férjem!
Turay Ida Színház- Szilveszter
Maga lesz a férjem! - zenés vígjáték - a Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ- Szilveszter
Magyarországi Szerb Színház: Jávor „Pali” utolsó mulatása
Hankó István Művészeti Központ- Prímás
Makói Muzsika: Van, aki forrón szereti
Hagymaház- Osgood
Makói Nyár - Gül baba
Hagymaház- Zülfikár
Makrancos hölgy - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Gremio (Bianca kérője)
Mária főhadnagy
Budapesti Operettszínház- Zwickli Tóbiás
Marshall Karp: Örömszülők
Hankó István Művészeti Központ- Abe Dreyfus, nyugdíjas taxisofőr
Marshall Karp: ÖRÖMSZÜLŐK
Általános- Abe Dreyfus, nyugdíjas taxisofőr
Menyasszonytánc
Budapesti Operettszínház- Herskovics
Menyasszonytánc
Budapesti Operettszínház- Herskovics
Mézeshetek
Turay Ida Színház- Réžia
MÉZESHETEK
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Réžia
MIKSZÁTH KÜLÖNÖS HÁZASSÁGAI
Turay Ida Színház- Mikszáth Kálmán
MIKSZÁTH KÜLÖNÖS HÁZASSÁGAI
Turay Ida Színház- Herec/čka
Mindhalálig Beatles 2008
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Herec/čka
Molnár Ferenc: A doktor úr - a Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ- Főbb szerepekben
Molnár: A doktor úr
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Puzsér
Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Réžia
Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Réžia
Müller Péter - Seress Rezső: Szomorú vasárnap
Thália Színház- Seress Rezső
My fair lady
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Alfred P. Doolitle, csatornatisztító
Nebántsvirág
József Attila Színház- Réžia
Nem élhetek muzsikaszó nélkül
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Réžia
NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL
Ivancsics Nonprofit Kft.- Herec/čka
Nem élhetek muzsikaszó nélkül - Zenthe Ferenc Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Lajos bácsi
Nem élhetek muzsikaszó nélkül Főpróba
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Réžia
Nem élhetek muzsikaszó nélkül PR
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Réžia
Nem élhetek muzsikaszó nélkül TK
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Réžia
Nem élhetek muzsikaszó nélkül ZF
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Réžia
Nem tudok élni nélküled
József Attila Színház- Misi, üzletember
NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLED
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Misi, 60 körüli üzletember
Nem tudok élni nélküled
József Attila Színház- Misi, üzletember
Nem tudok élni nélküled
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Misi, 60 körüli üzletember
New York-i páparablás
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Herec/čka
Nyugdíjas Bérlet: Mikó István: A gyomor örömei
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Herec/čka
Operettfesztivál - Móricz Zsigmond: Sári bíró - zenés vígjáték két részben -
Hagymaház- Réžia
Operettfesztivál - Nóti - Márkus - Nádasi: Maga lesz a férjem - mai operett két részben -
Hagymaház- Szilveszter
Operettparádé
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Herec/čka
OPERETTPARÁDÉ
Turay Ida Színház- Herec/čka
Örömszülők
NS Produkció- Abe Dreyfus, nyugdíjas taxisofőr
Örömszülők
Tatai Szabadtéri Játékok- Abe Dreyfus, nyugdíjas taxisofőr
Örömszülők
Békéscsabai Jókai Színház- Abe Drejfus, nyugdíjas taxisofőr
Örömszülők
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Herec/čka
ÖRÖMSZÜLŐK
Turay Ida Színház- Abe Dreyfus, nyugdíjas taxisofőr
Örömszülők
NS Produkció- Herec/čka
Paul Schurek UTCAZENÉSZEK
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Réžia
PénteK13 – HOTEL MIMÓZA – a Turay Ida Színház előadása
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Legris úr
PénteK13 – Rideg Sándor – Tímár Péter: Indul a bakterház
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Szabó bakter
PénteK13-A13 - Görgey Gábor: Mikszáth különös házasságai
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Herec/čka
R. ALDRIGE/ TURAY I. SZÍNHÁZ: CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Brooks
Rejtő Jenő - Budapest Bár: A tizennégy karátos autó
Városmajori Szabadtéri Színpad- Iné
Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó - Koncertszínház a Budapest Bárral
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Vanek úr
Rejtő Jenő: Úrilány szobát keres
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Révész
Rejtő–Budapest Bár: A tizennégy karátos autó
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Herec/čka
Rideg Sándor-T. Péter: Indul a bakterház
Váci Mihály Kulturális Központ- Herec/čka
Rideg Sándor-Tímár Péter: Indul a bakterház
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.- Szabó bakter
Ron Aldridge: Csak kétszer vagy fiatal
Általános 2- Brooks
Sári bíró
Turay Ida Színház- Réžia
Sári Bíró
Pólus Film-Színház- Réžia
Sári bíró
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Varnyú
SÁRI BÍRÓ
Turay Ida Színház- Réžia
Semmi Pánik
NS Produkció- Drobney „atya”
SEMMI PÁNIK!
Turay Ida Színház- Réžia
SUGAR - Broadway musical -a "Van aki forrón szereti" c.film forgatókönyve alapján -Turay Ida Színház
Kölcsey Központ- Osgood
SUGAR - Van, aki forrón szereti
Turay Ida Színház- Osgood
Sugar - Van, aki forrón szereti
C&M Hungary Kft.- Osgood
SUGAR, Van, aki forrón szereti
Turay Ida Színház- Osgood
Svejk vagyok
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Svejk
SVEJK VAGYOK
Turay Ida Színház- Herec/čka
Svejk vagyok
Budaörsi Latinovits Színház- Réžia
Svejk vagyok
Turay Ida Színház- Herec/čka
Svejk vagyok
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Svejk
Svejk vagyok
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Švejk szerepében
SVEJK VAGYOK
Turay Ida Színház- Herec/čka
SVEJK VAGYOK - Mikó István
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Svejk
Szarka Tamás: Esthajnal
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.- Seftelo
SZERELEM
Turay Ida Színház- Réžia
Szerelem
Komlói Kaptár Művelődési Központ- Iné
SZERELEM
Békéscsabai Jókai Színház- Réžia
Szerelem - Turay Ida Színház
Broadway Ticket Hungary Kft..- Réžia
SZERELEM.
Turay Ida Színház- Szalay, nyugalmazott mérnök
Tamási Áron: Vitéz lélek
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Nikita
Tapolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - a Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ- Zavargó Vendel
TÁRSASJÁTÉK NEW YORKBAN
Turay Ida Színház- Maurice
Társasjáték New Yorkban
Goldmark Károly Művelődési Központ- Maurice
Te csak pipálj, Ladányi!
Karinthy Színház- Ladányi Miksa
Tied a világ
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Herec/čka
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Úrilány szobát keres - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Réžia
Topolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - zenés játék
Hagymaház- Herec/čka
TOVÁBB SZÓL A MAGYAR NÓTA
Turay Ida Színház- Herec/čka
TOVÁBB SZÓL A MAGYAR NÓTA
Turay Ida Színház- Herec/čka
Turay Ida Színház : A Doktor úr
Szegedi Nemzeti Színház- Puzsér
Udvarszínház - Vadmadár
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Luigi Pirandello szövegeinek felhasználásával írta és zenéjét szerezte
UDVARSZÍNHÁZ-Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Lajos
UDVARSZÍNHÁZ-Jónás könyve
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Főszerep
UDVARSZÍNHÁZ-Komámasszony,hol a stukker
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Herec/čka
ÚRILÁNY SZOBÁT KERES
Turay Ida Színház- Réžia
Úrilány szobát keres
Szarvasi Vízi Színház- Révész
Utcazenészek
Turay Ida Színház- Zenéjét szerezte és a dalszövegeket írta
Vadmadár - zenés életkép
Óbudai Kultúrális Központ- Nico Schillaci, más néven Liolá
Vadmadár - zenés életképek-
Kölcsey Központ- Nico Schillaci, más néven Liolá
Valahol Európában
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Herec/čka
VAN, AKI FORRÓN SZERETI
Turay Ida Színház- Osgood
Van, aki forrón szereti
Turay Ida Színház- Osgood
Van, aki forrón szereti!
Turay Ida Színház- Osgood
VITÉZ LÉLEK
Turay Ida Színház- Nikita
VITÉZ LÉLEK
Turay Ida Színház- Nikita
VITÉZ LÉLEK
Turay Ida Színház- Réžia
Vitéz lélek - Turay Ida Színház
Broadway Ticket Hungary Kft..- Réžia
VSZF 2016. (Salgótarján) Hazatérés
Thália Színház- Max
ZSUZSI KISASSZONY
Turay Ida Színház- Réžia
ZSUZSI KISASSZONY
Turay Ida Színház- Réžia
Zsuzsi Kisasszony
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Réžia
Zuglói Nyári Színház 2012. - Imádok férjhez menni
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Réžia
Zuglói Nyári Színház 2017. / Hasek-Mikó: Svejk
Általános 2- Svejk
Ponuky
Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.