Liliom, a „szerethető csirkefogó”. Liliom, a „külvárosi hintáslegény”. Liliom, a „kallódó életművész”. A „proletár”. Az „áldozat”. Az „asszonyverő”... Molnár Ferenc talán legjobb színdarabja számtalan értelmezésben került már bemutatásra. Kovalik Balázs rendezése most darabokra szedi és új formában rakja össze a jól ismert történetet. Az építőkockákból egy „művész” (színész) ellentmondásos életpályája rajzolódik ki, egy művészé, akinek az ő szeretett Julija hiába kínálja fel a normális élet lehetőségét. Az út a reménytől a kitaszítottságon keresztül a kétségbeesett halálig vezet, sőt – ironikus módon –, még azon is túl.

Rostand Cyrano-jából Martin Crimp brit drámaíró írt szabad adaptációt, amelynek ősbemutatóját James McAvoy-jal a főszerepben a londoni Playhouse Theatre-ben tartották 2019-ben. A többszörös díjnyertes előadást Jamie Lloyd rendezte. Ezt a feldolgozást a magyar közönség először a Budaörsi Latinovits Színház előadásában láthatja.

Vannak, akik nem érzik a különbséget a jó és a rossz között. Úgy is mondhatnám, hogy nincs lelkiismeretük. Hogy mi a rossz? Például kihasználni valakit. Apró figyelmességekkel beférkőzni valaki bizalmába, elnyerni a tetszését, meghódítani, belebújni a bőrébe, belopni magad a szívébe, magadévá tenni, leigázni, kifosztani, kifacsarni; majd mikor már elvesztette saját magát; mikor már érted kel fel reggel, és hozzád imádkozik esténként; mikor a gondolatait a te agyad szüli, és vacog, ha nem melegedhet a szemed fényénél, egyszerűen kilökni magadból, mint idegen testet a bőr. Takarodj, itt rád szükség nincs tovább! Az ilyen kitaszítottat látva az embernek sírni támad kedve.