Egy színházi társulat elfelejtett kellékese véletlenül összekeveri a kelléktárban a mérget és a szerelmi bájitalt rejtő üvegeket, így a Shakespeare drámák halálra ítélt szereplői egymásba szeretnek, a szerelmesek pedig meghalnak. Egyedül Pöcök, a kétbalkezes kellékes mentheti meg a darabokat, de ehhez kivételesen ő is kénytelen rálépni a világot jelentő deszkákra.

Liliom, a „szerethető csirkefogó”. Liliom, a „külvárosi hintáslegény”. Liliom, a „kallódó életművész”. A „proletár”. Az „áldozat”. Az „asszonyverő”... Molnár Ferenc talán legjobb színdarabja számtalan értelmezésben került már bemutatásra. Kovalik Balázs rendezése most darabokra szedi és új formában rakja össze a jól ismert történetet. Az építőkockákból egy „művész” (színész) ellentmondásos életpályája rajzolódik ki, egy művészé, akinek az ő szeretett Julija hiába kínálja fel a normális élet lehetőségét. Az út a reménytől a kitaszítottságon keresztül a kétségbeesett halálig vezet, sőt – ironikus módon –, még azon is túl.

Ecsédi rohangál az utcán, zaklatja Budapest lakosait, ugyanis a barátját keresi, a barátját Vizit, aki ott hagyta őt egy lakásban aludva két liter kávélikőr után, mert Vizinek megvilágosodása támad, és el akar innen menni, máshová, valahová, bárhová, cselekedni akar amíg képes rá, a Keleti pályaudvarra szalad, csak hogy innen nem lehet elmenni, az emberek itt ragadtak valahogy, innen nem mennek és ide nem érkeznek vonatok.