Kávécsarnok / Május

Tudok szeretni? Miért élek? Hogyan ne hazudjak? Van élet a halál után? Mitől félek? Miért félek mitől? – Ivan Viripajev darabjának szereplői a társadalom más-más rétegét képviselik, de közös bennük az első jelenettől az utolsóig nagyon részegek. Ebben a szélsőséges állapotban pedig szélsőséges helyzetekbe kerülnek. Megkérdőjeleződnek azok az alapértékek, amik szerint próbálnak élni a hétköznapokban, és olyan kérdésekre kell választ adniuk, amiket régen nem tettek fel maguknak.

A vidéki birtokon megállt az idő. Unalmas és untató emberek gyűlnek itt össze, akik egymást és önmagukat is halálosan unják. Isznak, sírnak, panaszkodnak, és unalmukban kínozzák egymást. Szeretnének még szeretni, de már nem megy. Olyan emberek ők, akiknek sehogy se jó. Megöregedtek, elkedvetlenedtek és reményvesztettek. Mintha hajótöröttek lennének egy történelemből kiszakadt lakatlan szigeten. De még élnek, mert élni kell, és tűrnek, mert tűrni kell.

Liliom, a „szerethető csirkefogó”. Liliom, a „külvárosi hintáslegény”. Liliom, a „kallódó életművész”. A „proletár”. Az „áldozat”. Az „asszonyverő”... Molnár Ferenc talán legjobb színdarabja számtalan értelmezésben került már bemutatásra. Kovalik Balázs rendezése most darabokra szedi és új formában rakja össze a jól ismert történetet. Az építőkockákból egy „művész” (színész) ellentmondásos életpályája rajzolódik ki, egy művészé, akinek az ő szeretett Julija hiába kínálja fel a normális élet lehetőségét. Az út a reménytől a kitaszítottságon keresztül a kétségbeesett halálig vezet, sőt – ironikus módon –, még azon is túl.