Megpróbáljuk elmesélni milyen az, amikor nem tudunk mesélni. Amikor az ember nem tud enni, aludni, olvasni. De más mesélnivalónk is van, például a nőiségről, furcsa bulikról, megközelíthetetlen férfiakról és gazdag írónőkről. Az öngyilkosság és annak vágya mai napig őrületes tabu, nehezen felvállalható állapot, mely azokat is eléri akik kiváltságos körülmények között élnek. Akik éleslátóak, jóltápláltak, fiatalok és tehetségesek, mint Esther Greenwood. Sylvia Plath kultregénye ördögi pontosságú írás az elidegenedésről.

Liliom, a „szerethető csirkefogó”. Liliom, a „külvárosi hintáslegény”. Liliom, a „kallódó életművész”. A „proletár”. Az „áldozat”. Az „asszonyverő”... Molnár Ferenc talán legjobb színdarabja számtalan értelmezésben került már bemutatásra. Kovalik Balázs rendezése most darabokra szedi és új formában rakja össze a jól ismert történetet. Az építőkockákból egy „művész” (színész) ellentmondásos életpályája rajzolódik ki, egy művészé, akinek az ő szeretett Julija hiába kínálja fel a normális élet lehetőségét. Az út a reménytől a kitaszítottságon keresztül a kétségbeesett halálig vezet, sőt – ironikus módon –, még azon is túl.

Székely Csaba legfrissebb történelmi szatírája sok humorral beszél a különböző identitások sokszor értelmetlen, érthetetlen harcáról. Arról, hogy hogyan címkézzük fel a másikat, hogyan összegződik az emberek közti személyes ellenszenv és a fentről irányított gyűlöletkeltés. Hogy milyen az, amikor a hatalom dönt arról, hogy ki lehet egy társadalom teljes értékű tagja, és kit kell kivetni magunk közül. És arról, hogy hogyan kérdőjeleződik meg az alapvetés, hogy az ember az ember. Még ha a saját szomszédainkról is van szó.