Koldusopera

A vidéki birtokon megállt az idő. Unalmas és untató emberek gyűlnek itt össze, akik egymást és önmagukat is halálosan unják. Isznak, sírnak, panaszkodnak, és unalmukban kínozzák egymást. Szeretnének még szeretni, de már nem megy. Olyan emberek ők, akiknek sehogy se jó. Megöregedtek, elkedvetlenedtek és reményvesztettek. Mintha hajótöröttek lennének egy történelemből kiszakadt lakatlan szigeten. De még élnek, mert élni kell, és tűrnek, mert tűrni kell.

Adott egy fiatal férfi, akinek az apja meghalt, az anyja pedig szinte azonnal újból férjhez ment. Gyanús. Hamletben zavaros indulatok dolgoznak, és miközben kétségbeesetten próbál beszélni arról, amit érez, hirtelen olyan helyzetben találja magát, amiből nem látszik kiút. Jó lenne kiszállni pedig, és elmenni innen messzire, mert ha maradunk, abba csak beleőrülni lehet. Beszélgetni kéne, de nincs idő, nincs energia, hogy jobban odafigyeljünk egymásra. Ennek pedig – sejthetjük – nem lesz jó vége.

Tudok szeretni? Miért élek? Hogyan ne hazudjak? Van élet a halál után? Mitől félek? Miért félek mitől? – Ivan Viripajev darabjának szereplői a társadalom más-más rétegét képviselik, de közös bennük az első jelenettől az utolsóig nagyon részegek. Ebben a szélsőséges állapotban pedig szélsőséges helyzetekbe kerülnek. Megkérdőjeleződnek azok az alapértékek, amik szerint próbálnak élni a hétköznapokban, és olyan kérdésekre kell választ adniuk, amiket régen nem tettek fel maguknak.