Liliom, a „szerethető csirkefogó”. Liliom, a „külvárosi hintáslegény”. Liliom, a „kallódó életművész”. A „proletár”. Az „áldozat”. Az „asszonyverő”... Molnár Ferenc talán legjobb színdarabja számtalan értelmezésben került már bemutatásra. Kovalik Balázs rendezése most darabokra szedi és új formában rakja össze a jól ismert történetet. Az építőkockákból egy „művész” (színész) ellentmondásos életpályája rajzolódik ki, egy művészé, akinek az ő szeretett Julija hiába kínálja fel a normális élet lehetőségét. Az út a reménytől a kitaszítottságon keresztül a kétségbeesett halálig vezet, sőt – ironikus módon –, még azon is túl.

Tudok szeretni? Miért élek? Hogyan ne hazudjak? Van élet a halál után? Mitől félek? Miért félek mitől? – Ivan Viripajev darabjának szereplői a társadalom más-más rétegét képviselik, de közös bennük az első jelenettől az utolsóig nagyon részegek. Ebben a szélsőséges állapotban pedig szélsőséges helyzetekbe kerülnek. Megkérdőjeleződnek azok az alapértékek, amik szerint próbálnak élni a hétköznapokban, és olyan kérdésekre kell választ adniuk, amiket régen nem tettek fel maguknak.

Théba népe új királyt kapott. Rögtön kettőt. Uralkodhattak volna békében, felváltva. Természetesen nem tették. Háborúztak inkább. Békét is köthettek volna, de inkább meghaltak. Kreón lett az új király. Az új irány: körbe-körbe. Isteni szerencse, hogy minden Kreón mellé jár egy Antigoné. Végre egy mártír, az kell nekünk. A Mártír. Aki dönt. Aki felelősséget vállal. Helyettünk.