Liliom, a „szerethető csirkefogó”. Liliom, a „külvárosi hintáslegény”. Liliom, a „kallódó életművész”. A „proletár”. Az „áldozat”. Az „asszonyverő”... Molnár Ferenc talán legjobb színdarabja számtalan értelmezésben került már bemutatásra.

Észtországban járunk, illetve az Észt Szovjet Szocialista Köztársaságban, a hetvenes évek végtelen közepén, olajbányászatból élő kisvárosban, lakótelepi tisztaszobában. Fiatal házaspárt ismerhetünk meg, a geopolitikai helyszín és a történelmi idő afféle mintapolgárait, vagyis mérnök férjecskét és tudós asszonykát. Épp a férj szüleit várják, vacsorára.

A főhősök ketten vannak, mint Ábel és Káintól Stan és Panig oly sokan ebben a kétarcú világban: a kicsi és a nagy, a villámagyú és a lomhaértelmű, a tevékeny és a méla – no meg a túlélő és az áldozat: bár persze a túlélő is áldozat, legfeljebb ő később értesül róla...