Liliom, a „szerethető csirkefogó”. Liliom, a „külvárosi hintáslegény”. Liliom, a „kallódó életművész”. A „proletár”. Az „áldozat”. Az „asszonyverő”... Molnár Ferenc talán legjobb színdarabja számtalan értelmezésben került már bemutatásra. Kovalik Balázs rendezése most darabokra szedi és új formában rakja össze a jól ismert történetet. Az építőkockákból egy „művész” (színész) ellentmondásos életpályája rajzolódik ki, egy művészé, akinek az ő szeretett Julija hiába kínálja fel a normális élet lehetőségét. Az út a reménytől a kitaszítottságon keresztül a kétségbeesett halálig vezet, sőt – ironikus módon –, még azon is túl.

Székely Csaba legfrissebb történelmi szatírája sok humorral beszél a különböző identitások sokszor értelmetlen, érthetetlen harcáról. Arról, hogy hogyan címkézzük fel a másikat, hogyan összegződik az emberek közti személyes ellenszenv és a fentről irányított gyűlöletkeltés. Hogy milyen az, amikor a hatalom dönt arról, hogy ki lehet egy társadalom teljes értékű tagja, és kit kell kivetni magunk közül. És arról, hogy hogyan kérdőjeleződik meg az alapvetés, hogy az ember az ember. Még ha a saját szomszédainkról is van szó.

Van nekem egy barátom. Ha meglátjátok, megismeritek. Aprócska, ötéves forma kicsi fiú. Szőke fürtjeit az északi szél borzolta kócosra. Nadrágja szárát a déli tengerek égszínné mosták. Ingujja a nyugati erdők gyümölcseitől tarka, és a keleti dzsungelek virágaitól illatozik. Zsebeiben ősi tudományok varázsműszerei lapulnak játékul. Ha ő egyszer mesélni kezd, aki azt hallja, csodát álmodik, és mosollyal ébred.