Az eprésző kislány

Liliom, a „szerethető csirkefogó”. Liliom, a „külvárosi hintáslegény”. Liliom, a „kallódó életművész”. A „proletár”. Az „áldozat”. Az „asszonyverő”... Molnár Ferenc talán legjobb színdarabja számtalan értelmezésben került már bemutatásra. Kovalik Balázs rendezése most darabokra szedi és új formában rakja össze a jól ismert történetet. Az építőkockákból egy „művész” (színész) ellentmondásos életpályája rajzolódik ki, egy művészé, akinek az ő szeretett Julija hiába kínálja fel a normális élet lehetőségét. Az út a reménytől a kitaszítottságon keresztül a kétségbeesett halálig vezet, sőt – ironikus módon –, még azon is túl.

Emilt a mamája az istenhátamögötti kisvárosból, ahol élnek, elküldi a rokonokhoz Berlinbe, világot látni. Ad vele némi pénzt, nem sokat, de eleget ahhoz, hogy fájjon, ha ellopják – és el is lopják, már a vonatúton, egy bácsi a kupéból. Emil tudja, hogy ő a tolvaj – de annál kevesebb, vagy inkább több esze van, semhogy rendőrért kiáltson, maga ered tehát a tolvaj nyomába a nagyváros labirintusában.

Két csavargó, Vladimír és Estragon várnak. Hogy kire, maguk sem tudják. Ahogy azt sem tudják biztosan, hogy jó helyen és jókor várakoznak-e, de nem mernek elindulni, nehogy Godot pont akkor jelenjen meg, amikor ők már elmentek. Godot pedig üzen: ma este nem jöhet, de holnap feltétlenül eljön.