Székely Csaba legfrissebb történelmi szatírája sok humorral beszél a különböző identitások sokszor értelmetlen, érthetetlen harcáról. Arról, hogy hogyan címkézzük fel a másikat, hogyan összegződik az emberek közti személyes ellenszenv és a fentről irányított gyűlöletkeltés. Hogy milyen az, amikor a hatalom dönt arról, hogy ki lehet egy társadalom teljes értékű tagja, és kit kell kivetni magunk közül. És arról, hogy hogyan kérdőjeleződik meg az alapvetés, hogy az ember az ember. Még ha a saját szomszédainkról is van szó.

Az előadás középpontjában huszonéves fiatalok állnak, tele naiv reményekkel. Hogy hol élnek, és melyik korban, nem számít – a problémáik ugyanis túlságosan ismerősek. Hiányzik alóluk a biztonsági háló, alapállapotuk a kilátástalanság. A munkanélküliség, a társadalmi státusz kiharcolására tett kétségbeesett kísérletek választás elé állítják őket: hazugság és megalkuvás vagy tisztességes vereség. A kérdés mégis az, hogy ebben a lefelé húzó örvényben kaphat-e esélyt a szerelem, és ki milyen módon próbálja azt megélni.